HÍREK
Szombaton startol a Nemzeti Regatta Siófokon
megjelent: 2016.06.09.
A 170. hajózási
szezon kapcsán szervezett ünnepi rendezvénysorozat egyik állomásaként rendezi
meg a Balatoni Hajózási Zrt. a Nemzeti Regattát Siófokon. A június 11-12. között
megrendezésre kerülő esemény kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy
a Balaton nem csak a régióban élőké, hanem közös nemzeti kincsünk, továbbá, hogy
ráirányítsa a figyelmet a magyar vitorlás sportra, amely nehéz körülmények
között is képes nemzetközi szintű eredmények elérésére. A rendezvény legfőbb
látványossága a hagyományteremtő céllal idén első alkalommal megrendezésre
kerülő speciális amatőr vitorlásverseny (pályaverseny), melyen
Magyarország települései által indított hajók vesznek részt saját helyi
értékeiket képviselve.
Több ezer részvevő, vitorlásfutamok, ízek
kavalkádja, szórakoztató programok várják a látogatókat a kétnapos rendezvényen.
Az amatőr vitorlásversenyen az ország
települései által delegált csapatok indulhatnak, és hajózási tudás sem
szükséges, mivel a hajókat és kapitányokat a Magyar Vitorlás
Szövetség biztosítja.
A Nemzeti Regattán több híresség is részt vesz, a
települési hajókon száll versenybe többek között Növényi Norbert olimpiai bajnok
birkózó, Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Varga Zsuzsanna a
Csiky Gergely Színház színművésznője, Badár Sándor humorista, Csiszár Jenő
műsorvezető.
A versenyt nemcsak a partról lehet majd
végigkövetni; nézőhajót, sétahajót, gyerekhajót, és bulihajót is indítanak a
szervezők. Az esemény háziasszonya Ördög Nóra.
Amíg a
vízen a vitorlás hajók küzdelme zajlik, a tó partján a versenyre nevezett
települések képviselői a saját nevezetességeikkel, jellegzetes gasztronómiai
különlegességekkel, látványos standokkal mutatkozhatnak be. Többek közt olyan
neves előadók lépnek fel a kétnapos családi fesztiválon, mint a Magna Cum Laude,
a Honeybeast, és a The Biebers.
A
tervezett programok lehetővé teszik a vitorlássport és a közönség közvetlenebb
találkozását, valamint Magyarország összes résztvevő településének bevonását a
sportág és a helyi, egyedi értékek kölcsönös megismerésébe. A fesztivál során a
látogatók egyszerre vehetnek részt egy tartalmas szabadidős programon, egy nívós
sporteseményen, mindeközben a Balaton partján találkozhatnak Magyarország más
tájainak szépségével és értékeivel is.
A Nemzeti Regatta részletes programja az alábbi plakáton
olvasható.
-