HÍREK
Megjelent a 2016-os balatoni hajómenetrend
és programfüzet
megjelent: 2016.03.01.
A 2016-os balatoni hajómenetrend és programfüzet már elérhető a Balatoni Hajózási Zrt. honlapján, illetve letölthető pdf-ben az alábbi link alól: http://www.balatonihajozas.hu/media/files/Hajozas_Menetrend_2016_.pdf
Fontosabb változások tavalyhoz képest. A hajózási szezon viszonylag korán, március végén kezdődik. A Balatoni Hajózási Zrt. 2016-ban hét menetrendi időszakra osztja fel a hajózási szezont, melyek a következők: kora tavaszi hétvégék, tavaszi menetrend, előidényi menetrend, főidényi menetrend, utóidényi menetrend, őszi menetrend, késő őszi hétvégék. 2016-tól kezdődően teljesen megszűntek a menetrendi hajójáratok betűjelzései a menetrendben.
A "kora tavaszi hétvégék/késő őszi hétvégék" elnevezésű menetrendi időszakban csak szombaton, vasárnap és ünnepnapokon közlekednek a hajók, két útvonalon. Az előző évekhez képest itt járatritkítás történt, ugyanis a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon napi két járatpár közlekedik csak, egy reggeli és egy délutáni. Érdekességként megjegyezhető, hogy mindkét járatpár a teljes útvonalon közlekedik, tehát - a hosszú évek gyakorlatával ellenkezőleg - az északi partról induló reggeli járat nem Balatonfüredről, hanem Tihanyból indul. A Fonyód-Badacsony útvonalon is kevesebb hajó indul ebben a menetrendi időszakban; az eddigi napi négy járatpár helyett csak kettő.
A tavaszi/őszi menetrend pozitív irányba változott az elmúlt évekhez képest. A Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon bár eddig is napi négy járatpár közlekedett, az idei évtől a járatok mindegyike a teljes útvonalon közlekedik, azaz reggel Tihanyból indul az első, és délután Tihanyig közlekedik az utolsó hajó, ezáltal megszűnnek a csonkajáratok és Tihany elérhetősége is javul. A Tihany-Tihanyrév-Balatonföldvár útvonalon egy héttel korábban kezdődik a menetrendi hajózás. A Fonyód-Badacsony útvonalon pozitív változás, hogy az utolsó hajó egy órával később indul Badacsonyból Fonyódra. A Balatonboglár-Révfülöp útvonalon április végétől hétvégenként közlekednek a hajók, május 13-tól - tavalyhoz egy héttel hamarabb - pedig naponta.
Az előidényi/utóidényi menetrend még több pozitív változást tartalmaz. Az idei évtől a Siófok-Csopak-Alsóörs-Balatonalmádi-Siófok útvonalon megfordul a járat iránya, azaz reggelente nem a megszokott Siófok-Balatonalmádi-Alsóörs-Csopak-Siófok irányba, hanem fordítva, Siófok-Csopak-Alsóörs-Balatonalmádi-Siófok irányba indul a hajó. Ezáltal jelentősen javul Csopak, Alsóörs és Balatonalmádi délelőtti keleti irányú, valamint délutáni nyugati irányú elérhetősége. Fonyód és Badacsony között a teljes előszezonban közlekedni fog a késő délutáni, utolsó átkelőjárat. További pozitív változás még, hogy a Balatonlelle-Balatonboglár-Badacsony járat szerdánként és szombatonként Szigligetig közlekedik, valamint szerda és vasárnap délutánonként új betétjárat indul Balatongyörökről Balatonmáriafürdőre.
A főszezonban Balatonaliga és Balatonkenese között az eddigi heti két alkalom helyett csak egy alkalommal indul menetrendi hajó. Jelentős változás az előző évekhez képest, hogy a Siófok-Csopak-Alsóörs-Balatonalmádi-Siófok útvonalon az idei főszezonban nem minden nap, csak szombatonként és vasárnaponként közlekedik hajójárat. A Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon pozitív változás, hogy 18 óra után is lehet Tihanyba, illetve Tihanyból utazni. Az utolsó járat 20:10-kor indul Balatonfüredre, ahonnan átszállással még Siófokig is eljuthatunk. Az idei főszezonban ezen a vonalon két nagyhajó és az esti járatpárt végző - jellemzően - vízibusz közlekedik, a menetrendbe nincsen beépítve a Siófok-Csopak-Alsóörs-Balatonalmádi-Siófok járatot végző hajó. További fontos változás, hogy az idei főszezonban az eddig heti kettő helyett idén csak heti egy átkelőjárat közlekedik Balatonszemes és Balatonakali között. A nyugati medencében az eddigi Fonyód-Badacsony-Balatongyörök-Keszthely járat módosult úgy, hogy a hajó Fonyódról indulva Badacsonyt kihagyva, Szigligetet viszont érintve Balatongyörökön is megállva jut el Keszthelyig, majd délután ugyanezen az útvonalon vissza. A járat viszont idén nem minden nap, csak kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap közlekedik.
További újdonság, hogy idén Siófok és Badacsony mellett már Balatonfüredről is indul Minimax gyerekhajó. A gyerekhajó, mint programnév megszűnt, 2016-tól ezek a programhajók varázshajó név alatt futnak. A sétahajók tekintetében is történtek változások. A 2016-os előidényben és utóidényben Balatonboglárról, Balatonkeneséről és Szigligetről is indulnak sétahajók. Negatívum, hogy a főszezonban nem indul Balatonakaliból sétahajó. Új sétahajó típusként jelentkezik a félsziget-kerülő sétahajózás, mely elő- és utóidényben heti egy, főidényben heti két alkalommal indul Balatonfüredről. Ezeken felül a főszezonban heti három alkalommal késő esti sétahajó is indul Siófokról.
A gyorshajó-járatok tekintetében is történtek változások. A Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon már március végétől indulnak a gyorshajók.
A tavaszi/őszi menetrend napi két teljes járatpárból és két pár betétjáratból
áll, míg az előszezonban és az utószezonban ez napi három teljes járatpárrá
bővül. A főszezonban a gyorshajó napi két alkalommal megy el Tihanyig, viszont
négy alkalommal fordul Siófok és Balatonfüred között. Pozitív változás, hogy
mind Siófokról, mind Balatonfüredről az utolsó menetrendi hajó indulása után is
közlekedik a gyorshajó.
Összességében elmondható, hogy a balatoni hajómenetrend 2016-ban stagnáló állapotot mutat. A főidényben bár kevesebb hajójárat közlekedik, ezt ellensúlyozza, hogy a tavaszi/őszi és az előidényi/utóidényi menetrendek inkább pozitív irányba változtak; főként kapacitás-átcsoportosításokat, illetve kisebb-nagyobb ésszerűsítéseket találhatunk bennük.
-