HÍREK

 

 

Jön a 2016-os BALATON BOAT
megjelent: 2016.04.24.

 

   A Balatoni Hajózási Zrt. 2016-ban immáron tizenhetedik alkalommal rendezi meg saját hajókiállítását, a BALATON BOAT Nemzetközi Vízisport- és Szabadidő Kiállítást Balatonlellén.

    Az idei évben közel 40 kiállító cég képviselteti magát a kiállításon, 25 darab hajót vízen ki is próbálhatnak az érdeklődők, 5 darab hajót pedig a parton mutatnak be a kiállítók. A hajókon kívül több cég kínál hajómotorokat, hajózási kiegészítőket, hajófelszereléseket és egyéb vízi-sporteszközöket, ruházati termékeket. Gasztronómiai különlegességek, kézműves termékek, és egy környékbeli borászat is kínálja borait a kiállításra látogatóknak. A motoros- és vitorláshajók megtekintése, kipróbálása után színvonalas kísérőrendezvényekkel is várják a látogatókat; koncertek, táncbemutatók szórakoztatják az érdeklődőket. A kicsiknek gyermekműsorokkal, légvárral, arcfestéssel kedveskednek. A kikötőbe érkezők mindkét napon a CSONGOR nosztalgiahajóval kedvezményes sétahajózáson vehetnek részt.

    A bemutatásra kerülő elektro-, motoros, - és vitorlás hajókat helyben, azonnal ki is lehet próbálni, ami nem kis látványosság, főleg, hogy szinte a teljes hazai kínálat megjelenik itt. A kiállított hajók között találkozhatunk sport-és túrahajókkal, valamint az igazi látványosságnak számító Lagoon 39-es katamaránnal. A katamarán érdekessége, hogy az Atlanti óceánról indult fel a Balatonra, több mint 70 zsilipen keresztül, 3 héten át hajózott, hogy végül Siófokon a Balatoni Hajózási Zrt. vitorláskikötőjében egy óriásdaru segítségével ledaruzzák a Balatonra. Az idei kiállításnak számos egyéb különleges és színvonalas szereplője is lesz. Itt kerül bemutatásra a Dufour cég GL 382 típusú vitorlása, ami a 2016. évi amerikai hajóforgalmazók versenyében a családi túrahajó kategóriájának győztese lett. Lellén tekinthető meg egy újabb díjazott hajó, a Hanse 315-ös vitorlás, ami Európa legnagyobb hajókiállításán, a düsseldorfi Boat Shown osztályának győztes hajója lett. Az elektrohajók kínálatában mindenképpen érdemes megemlíteni a WIA 420-as elektromotoros hajót, ami Magyarország legnagyobb elektromos hajója és érdekessége még, hogy hazai tervezésű és gyártású. Hazai gyártású és fejlesztésű hajóérdekesség még Szerednyei Béla színész ötlete és álma alapján kifejlesztett Speedy 40-es vitorlás, mely a kiállítás alatt szintén megtekinthető. A környezettudatos szemlélet jegyében évről évre egyre több elektromos hajót építő és forgalmazó cég mutatja be újdonságait. Idén összesen 6 elektrohajós kiállító 10 hajót mutat be a közönségnek.


    A kiállítás és a parti programok a látogatóknak díjmentes. Részletes programtervezet az alábbi link alatt tekinthető meg:
http://www.bhkeptar.hu/hirek_kepei/balatonboat_2016.pdf

-