HÍREK
Elhagyta a Balatont a RÉVFÜLÖP motoros,
a BKV az új tulajdonos
megjelent: 2017.03.15.
Március 13-án a délutáni órákban gyűltek össze az érdeklődők és a sajtó munkatársai a Sió-zsilipnél, ugyanis a Balatoni Hajózási Zrt. sikeresen értékesítette eladósorba került hajóját, a RÉVFÜLÖP vízibuszt. Ezt a hajót búcsúztatta és zsilipelte át a BAHART a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakembereinek segítségével a Sió-csatornára. Az 1963-ban, a Magyar Hajó- és Darugyár Váci Egységében gyártott, 3011-es típusú, RÉVFÜLÖP nevet viselő vízibuszt a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) vásárolta meg a BAHART-tól 24 millió forintért. Építése óta folyamatosan a Balatonon szolgált, névváltoztatás nélkül, mindvégig RÉVFÜLÖP néven. A hajó a Sió-csatornán, majd a Dunán hajózva érkezik Budapestre, hogy felújítását követően a főváros vízi közlekedését szolgálja a jövőben.
„A Balatoni Hajózási Zrt. a flottafelújítás keretében kínálta eladásra, az utóbbi években már elsősorban tartalékhajó funkciót betöltő vízibuszát, a RÉVFÜLÖP motorost. A hajó 80 fő befogadására alkalmas, 26,5 m hosszú, legnagyobb szélessége 5,3 m. Több évtizedes szolgálata során elsősorban menetrendszerinti hajójáratként üzemelt a Balaton nyugati medencéjében. A hajó új tulajdonosával, a BKV-val idén kezdődtek meg azok a tárgyalások, melyek végül az adásvételt eredményezték. A kedvező időjárási és vízállási körülmények pedig lehetővé tették, hogy a hajó a Sió csatornán keresztül a Dunára kerülhessen. A RÉVFÜLÖP vízibusz üzembiztonsági és műszaki szempontból is kifogástalan állapotban áll majd szolgálatba a fővárosban, ahol bekapcsolódva a közlekedési és turisztikai kínálatba, még hosszú éveken keresztül biztosíthat színvonalas hajózási lehetőséget az utasoknak.” - mondta el a hétfői eseményen Veigl Gábor, a BAHART gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettese.
„A RÉVFÜLÖP vízibusz mai búcsúja is kifejezi, hogy a BAHART tovább halad a modernizálás útján és a hajópark fokozatos felújításával, korszerűsítésével és tervezett bővítésével a régió kiemelkedő szolgáltatója, a települések és rendezvényeik összekapcsolásával „A Balaton motorja” kíván lenni.” – összegezte a gondolatokat az eseményen Dónucz László, értékesítési és forgalmi igazgató.
A március 13-i átzsilipelést követően a RÉVFÜLÖP a zsilip alatti pihenőmólón éjszakázott, majd március 14-én, hajnali 5 órakor indult útnak a Duna felé a Sió-csatornán. Délután 13:30-kor érkezett meg a keselyűsi zsiliphez, azaz a Sió dunai torkolatához. A hajó kevesebb mint 9 óra alatt tette meg a 120 kilométeres távot. Az érkezést követően a BKV Zrt. szakemberei átvették a hajót, mellyel március 15-én, szerdán hajnalban indultak Budapestre.
A bhkeptar.hu természetesen mindenhol ott volt, figyelemmel kísérte a RÉVFÜLÖP utolsó balatoni napját, utolsó balatoni kihajózását, búcsúzását, zsilipelését, és útját egészen a Sió-csatorna dunai torkolatáig. Az eseményről készült friss fotók az ESEMÉNYEK, KÖRKÉPEK galériában, míg az összefoglaló kisfilm a VIDEÓK alatt, vagy a YouTube-on érhető el.
-